Sötét burokban teremtett az Isten
Hajdanán a természet szívében
Rajtad kívül senkim sincsen
Tartsd meg lelkem bűvös igédben
Érzem közeledted, megborzongok
Szokatlan homályba pillanthatok
Lágy, hízelgő zöngét hallhatok
S mely édesek eme pillanatok!
Pillantásaid egyre nyíltabbá tesznek
Lassan láthatod, mivé is lehetek
S magamhoz egyre közelebb érezlek...
Eltakart szépségem, újra felfedhetlek!
Minden reggel érzem a cirógatásod.
Szerető, tündöklő érintéseddel
Harmatcseppjeimet végre felszárítod
Forró, gyengéd öleléseddel.
S körülötted táncolnak édes álmaim
Utánad szállnak keserves sóhajaim
Miattad harmatosak a hajnalaim
Csak érted hullnak égető könnyeim
Következő hasadáskor újra engem nézel
S kérded – Miért csak te ragyogsz?
Minden reggel csupán a te könnyeddel
Gyűlik meg a bajom. Miért nem mosolyogsz?
S felé fordítva harmatos szirmaimat
Szélesre tárva burkomat levetem
Felszínre engedve vad vágyaimat
Szívemet végre szabaddá tehetem
- Minden reggel mikor rád nézek
Szívembe fájdalom fészkel
Félelem fog el attól, amit érzek
A sötétség karma ekkor ér el...
Soha eddig nem éreztem még ilyet
S most végre eljött a pillanat
Eddig senki nem látott szívet
Kéken ragyogó rózsabokor alatt
Az igazság abba van írva,
Amit szirmaimba temetek
Ezért harmatos a rózsa szirma
- Suttogom - mert szeretlek!
S ezután a Nap még gyengédebben
Törölte le arcomról könnyeket
- Hiszen semmi rossz nincs ebben!
De már bántotta a lelkemet
Miért nem láthatlak ragyogni
Ahogy a többi szépséget
Sugaraimban tündökölni,
Akárcsak a testvéreidet.
Egyet se félj, kicsi virág,
Hiszen épp ugyanúgy szeretlek
S legyen bármilyen a világ
Én kitartok melletted!
A szirmaim szélesre tárva
Élveztem kedvesem forró ölelését
S tőle a megváltást vártam
S a szerelem beteljesülését
Egy teljes napig éreztük
Egymás tündöklését
S a Nap nyugovóra tért
Álmom immár nyugodt, szép
Ám eljött a következő pirkadat
Mely komor hangulattal mérgezett
Nem éreztem már cirógató ujjadat
Hisz a szél felhőkkel érkezett
- Nem láttad a Napot? - kiabáltam
De hisz a rohanók nem hallják őt
Azóta is csak kérdem, de hiába
Mivel beköszöntött az ősz.
A tündöklő szirmok lassan elhervadnak
Könnyeimmel lesz teli a komor táj
Sötétzöld leveleim lassan elporladnak
Már csak szerelmes szívem fáj.
S utána eljő a komor tél
Hófehérre festve a tájat
Fagyos ölelése elítél
Szívemet megöli a bánat
S jöhet még ezer tavasz
Vagy egy jobb kor hullámai
Többé sohasem láthatsz
Hisz elhulltanak szerelmem virágai.
by Yoshike
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése