Mostanában annyira semmi sem történik velem, hogy az kriminális. Nincsenek is konkrét problémáim, mert abszolút nincs semmi. Ezért nem is postoltam egy normálisat eddig... Bocs mindenkinek, aki tudni is akar rólam valamit!!!
Sikítófrászt kaptam, mert letiltották az MSN fiókomat, bakker! Pedig egyesekkel csak így tudom tartani a kapcsolatot :S Hinaichigo, Lady Louve és Saya, ne rágjatok be, hogy mostanában nem vagyok fent! Remélem, azt is mihamarabb megjavítják, aztán majd jól az lesz...
Amúgy meg nyugalmasan és unalmasan telnek a napjaim, de vannak sajnos rendszeressé váló problémák, amiket szinte már figyelembe sem veszek.
->Egyrészt a munka idegesít, mert nagyon elcsesztem egy darabot. Ha a következő 10 évben nem lennék érte napi rendszerességgel szekírozva, nem is érdekelne.
->Másrészt elegem van abból, hogy az ősökkel állandóan veszekednem kell, de végül mindig az derül ki, hogy igazam van.
->Harmadrészt pedig az készít ki, hogy még mindig képtelen vagyok érezni. Nagyon nagy szükségét érzem valami nagy érzelmi változásnak. Mondjuk a szerelem, vagy egy új barátság vagy nem is tudom. Néha olyan nyomorultnak látom a tükörképemet, hogy azt kívánom, bárcsak 12 éves koromban szíven szúrtam volna magam... egy idiótával több, vagy kevesebb, mit is számít... mert mostanában azok közé tartozom, akik semmit sem számítanak, még csak statisztikajavításra sem vagyok jó... Na de mindegy... ha akkor nem engedték meg a körülmények, most sem engedik meg...
Talán valamicske érzelmi fellendülés lehet még az is, hogy Akimino-chan hazajön a jövő hét végén ^^ Már alig várom. Szegény, ő is annyira ki van borulva... Aki-chan, remélem olvasod, és ezúton közölném veled, hogy - irodalmi nyelven szólva - k*rvára hiányzol! De nem csak te, hanem mindenki!! Saya, Hinaichigo, Syleen, Mandy... mindenki! Remélem, hétvégéig nem kell sokat szenvednem, mert lelkibeteg vagyok így is :S
Kiesnek a napok, kiesnek a percek, a jó pillanatok is megszűnnek, és lassan csak az a tudat vár minden nap, hogy elvesztettem valamit nagyon fontosat, ami én voltam. De ezt a veszteséget nem lehet leírni, belőle szavakat formálni. Ezt csak érezni lehet. Azt hiszem, kicsit magányos vagyok annak ellenére, hogy sok emberrel vagyok körülvéve. Gyűlölöm magam, úgy érzem nem vagyok képes semmire az égvilágon.
